Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Hóduna

5 éve
Több, mint tíz évig laktunk ott. A gyerekek onnan szilva éréskor nem mentek iskolába 2-3 hétig. Márta a szerb templom melletti iskolába járt és a WC-ben talált egy magyar mesekönyvet, kérte hogy haza vihesse. I. osztályos volt, karácsonyra megtanult olvasni. 5. osztályban megbuktatták, mert hol Marcira, hol a baromfira kellett vigyáznia. Tomity Sándor tanárhoz ment kérezkedni, hogy másnap nem megy iskolába. Vélin Marin ...

Gálvocsa

5 éve
Fél évig éltek Mamáék házasságkötés után a Rákóczi közben Hercegszántón, utána Gálvocsára költóztek. Ott született első fiuk, legidősebb bátyám Sztipán. Születése után 2 nappal meghalt, Gálvocsán volt fölravatalozva. A bába látta szüléskor, milyen szegények vagyunk, többé nem jött szüléshez. Ott született Márta nővérem 1943-ban, majd Marci, Anica novérem, aki 7 hónaposan Hódunán halt meg, Sztipán is Gálvocsán született, aki Baján halt ...

Marci bátyám

5 éve
1947. március 25-én született. 2 éves korában elfogyott a család gabonája és a krumpli. Mohácsra mentek csőtésztáért. Vak volt a lovunk, Mohácson letört a kocsi kereke. Míg Mamáék azzal voltak elfoglalva, a 6 éves Márta és a 2 éves Marci leugrottak a lovaskocsiról. Egy nő hirtelen fölkapta Marcit és elfutott volna vele, ha Márta nemüti le egy fadarabbal....hiába kiabált rá, hogy engedje el az öccsét.... Mama ekkor vette észre, mi történik, oda rohant, ...

Kubikolás

5 éve
Mama nem értette, mért eszekednek-verekednek midig Joza és Ádám. Szerintem ez testvéri vetélkedés lehetett. Joza már 14 évesen elment dolgozni Bajára...kubikolni. A főnöke látta, hogy minden nap hagymát eszik kenyérrel. A kubikolás nagyon kemény fizikai munka volt. Azért sem vihetett mást otthonról enni, mert Apánk mindent elevett mindenki elől... Joza ezt nem mondta el, jobban szégyellte, mint ...

Anyakönyvi adatok

5 éve
Id.Kosztality István sz. Hercegszántó, 1902.február 9. Apja Kosztality Ádám Anyja Balatinácz Anasztázia Meghalt Baja, 1975.02.25. Fábián Katalin sz. Mélykút, 1912.10. 06. Apja: Fábián István Anyja: Radvánszki Mária Meghalt Baja, 1989. 02...... Kosztality István János 1935.01.20. Meghalt: 1935.02.06. Kosztality József 1937.07.24. Kosztality Ádám ...

Sirce

5 éve
U doba promena - 1942-43. godine - jedna gradska kofa potrazila seoske kuce i za meso i kobasice menjala ruva, sirce i slicne vrednosti, koje se u to doba nisu mogle kupovati. Mamu u Galvaci nasla ta zena i vidla da joj opasno proteknuta noga...pre 3 dana stala u klinac i vec krenula nagore crvena crta... Mama nije imala nista za menjanje, ipak joj gradska zena dala sirce. Rekla joj, de sirce mesa sa vodom i u to kvasi ruvo i stavi na nogu. Mama ...

Ecet

5 éve
A csere-világban egy városi kofa járta a házakat és húsért-kolbászért cserélt ruhát, ecetet és más hasznos dolgot, amit a háború idején a falusiak nem tudtak sehol se megvenni. Mama gálvocsán volt otthon két kisgyerekkel. Kb. három nappal előtte szögbe lépett, akkor már háromszorosára dagadt a lába és a seb fölött megindult a piros csík. Mamának nem volt semmije, amit felajánlhatott volna, mégis kapott egy üveg ecetett a kofától és javasolta, ecetes-vizes ruhába ...